2012.08.08.
14:18

Írta: LCHB

kreatív blog topic: kaja itt vol. 2

ma kifizettem az ingatlanost (pedig ő aztán tényleg nem csinált semmit), egy havi bérleti díjat, de továbbra is a kávézóból írok (ez azt is jelenti, hogy a blogon továbbra is minden átmenetinek tekinthető). reméljük holnap már saját tető lesz a fejem felett. addig viszont itt a kajamustra második része:
a három legelterjedtebb/legtipikusabb kaja jön most. nyilván van még egy csomó fogás az étlapon, de első este a helyiek ezt érezték fontosnak rendelni nekünk, úgyhogy ezek kerülnek fel a blogos listára is.
a mai első fogás a plov. nem egy bonyolult étel ez sem, gyakorlatilag rizseshús helyi fűszerekkel. nagyon vicces például, hogy a KIMEP-es (ez ugye az egyetemem neve) multikultiünneplős nemzetközi napokon mindenki a saját plovját készíti, nemzeti ételként tekint rá és persze mindenki szerint a sajátja a legjobb. így legalább 5 féle plovot lehet kóstolgatni, remélem megint hamar lesz ilyen esemény. (mi hagyományosan túrógombóccal nevezünk, ehhez lehet mindent kapni és mindenki tervszerűen el is ájul tőle. így van ez rendjén. na mindegy)
visszatérve a plovhoz, a dolog népszerűségét mutatja, hogy mire sikerült képet készítenem róla, a nagy része már el is tűnt. ha jól látom ez pont egy üzbég nagyon fokahgymás fajta, de biztos vagyok benne, hogy valaki már írt könyvet arról, hogy milyen fajták léteznek a térségben 8-) ez az az étel, amihez minden élethelyzetben hozzá lehet jutni, ami magával vonzza a lehetőséget is, hogy sajnos meg lehet unni. jelenleg még a honeymoon szakaszban vagyok, úgyhogy bármilyen mennyiségben meg tudok belőle enni.
plov.JPG
a hagyományos elkészítéséről annyi infóm van, hogy általában férfiak készítik (yay.. dolgozzatok csak!!) és ennél kisebb adagban nem is nagyon állnak neki.
plov.bmp
ez a kép egyébként kedvenc exfőnököm szülőfalujából, karabylakh-ból (dél-kazahsztán, csimkenttől 45 perc) származik, még a tavasszal készítettem. 
a második étel mára a manti. ez aztán tényleg mindenhol van.. főtt, hússal töltött tészta, szerintem kb. csak a mérete szokott változni térségenként. erről ennyi elég is, ehető és népszerű.
manti.JPG
a végére hagytam a saslikot, gondolom azt senkinek nem kell magyarázni, hogy ez mit takar. ez itt épp nem a hagyományos tálalási módja, mert előzékenyen leszedték nekünk a pálcáról/rúdról. ami viszont itt is látszik, hogy nyers hagymával tálalják. valószínű, hogy ez a világ egyetlen régiója, ahol társadalmilag elfogadott nyers hagymát enni kilószámra. ez egyben nagyon röviden meg is magyarázza, hogy miért ez a tökéletes tartózkodási hely a számomra. :D  a képen kétféle saslik is látható, a sötétebb a bárány (nyami), a másik pedig a román lánynak rendelt csirke (aki elméletben nem eszik bárányt.. bár tudná hányszor tálalták már fel neki.. te jó ég.. de mielőtt bárki rámnyomná a gonoszság stigmáját, csak azért nem szólok neki minden alkalommal, mert akkor gyakorlatilag semmit nem tudna megenni itt. én pedig nem szeretném ha éhezne.) az én kedvencem a kacsa saslik, amiből, ha minden igaz kb. 30 perc múlva rendelni is fogok, méghozzá legalább kettőt.
értelemszerűen van mindenféle saslik, amit csak rá lehet húzni a pálcikákra, szívből, darált húsból, még halasat is láttam. hmmm (kezdek nagyon éhes lenni) ami viszont említésre érdemes, hogy vannak kifejezett saslikozók. nagyon tipikus magyar balatonparti falatozó érzésük van, kólás napernyő, viaszkosvászon terítő és fülledt meleg a parázs miatt, amin sütik. az egyetlen küönbség, hogy egy adag saslik (a képen összesen két adag van), kb. 450 forintba kerül, a sör mellé pedig hasonló árban van/fél liter. szóval jó az élet erre felé. ezzel a gondolattal zárnám is a soraimat ma estére. :) egész jól megéheztem ettől a poszttól és a kávézó is zár lassan... 
saslik.JPG
igyekszem hamar újra jelentkezni a lakáskeresési sztorimmal, mert itt persze ez sem épp úgy működik, mint otthon.. addig is jó étvágyat!!!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kazahsztantmondtal.blog.hu/api/trackback/id/tr674701801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása